Stresszkezelés

A stressz az élő szervezet válasza bármilyen természetű megterhelésre.

Két alapvető reakciótípust különböztethetünk meg:

1. aktív válasz, azaz küzdelem;
2. passzív válasz, azaz menekülés vagy eltűrés.

A stresszt kiváltó minden megterhelést stresszornak nevezzük. A stresszorok közös tulajdonsága az, hogy „mozgósítják a fenyegető vagy kellemetlen élethelyzetekben fellépő érzelmi vagy riasztó reakciókkal kapcsolatos élettani rendszert”. (dr. John W. Manson)

A stressz kellemetlen vagy kellemes élményeket kísérhet. Semleges környezetben a legalacsonyabb az élettani stressz-szint, de sohasem csökken nullára (ez a halált jelentené). A kellemes és kellemetlen érzelmi felindulásokat az élettani stressz megfelelő szintű növekedése kíséri.

Hasonlóan alakul a stressz szintje attól függően, hogy mennyi inger éri a szervezetet a környezetből; mind az ingerek hiánya, mind a túlzott ingerlés a stressz növekedéséhez vezet, ami néha már distresszt okoz.

A stressz nem mindig valamely káros hatás következménye. Lényegtelen, hogy a stresszor maga kellemes-e vagy kellemetlen; hatása kizárólag attól függ, hogy mennyire veszi igénybe a szervezet alkalmazkodóképességét.

A stressz tágabb fogalom, mint a distressz (vagyis az ártó stressz). A kellemes élményeket is magába foglalja, így az örömöt, a beteljesülést és az önkifejezést.

A stressz hatására létrejövő tünetcsoport az általános adaptációs szindróma (G.A.S.), amelynek 3 szakasza különíthető el:

1. A. Alarm (riasztó) reakció. A szervezetben a stresszorral való találkozás jellegzetes tünetei jelentkeznek. Kezdetben az ellenállóképesség csökken, és ha a stresszor nagyon veszélyes (súlyos égés, szélsőséges hőmérséklet), bekövetkezhet a halál. Az élő szervezetet nem lehet tartósan az alarm-reakció állapotában tartani. Ha a szervezet szemben találja magát egy olyan tényezővel, amely működését lehetetlenné teszi, akkor az alarm-reakció már az első napon, vagy akár az első órában félbeszakad, mert bekövetkezik a halál. De ha a szervezet túléli a károsítást, akkor az alarm-reakciót szükségszerűen egy másik állapot, az úgynevezett rezisztencia váltja fel. Az alarm-reakció magában foglalja a szervezet védelmi erőinek riadókészültségét.
2. B. Adaptációs szakasz (rezisztencia). Ha a stresszor folyamatos hatása mellett lehetséges az alkalmazkodás, akkor kifejlődhet a megfelelő ellenállás. Az alarm reakció jelei látszólat eltűnnek, és az ellenálló képesség a normális szint fölé emelkedik. E második szakasz jelenségei sokban különböznek az alarm-reakció megnyilvánulásaitól, bizonyos vonatkozásban pedig éppen ellentétesek vele. Például az alarm-reakció idején a mellékvese kérgének sejtjei parányi, hormont tartalmazó váladékszemcséiket mind beküldik a véráramba. Ennek következményeképpen a mirigy raktárai teljesen kiürülnek. A rezisztencia állapotában ennek pont a fordítottja történik, ugyanis a kéreg most a váladékszemcsék bőséges tartalékait halmozza fel. Az alarm-reakcióban a vér megsűrűsödik és csökken a testsúly; a rezisztencia szakaszában a vér meghígul, s a testsúly ismét normálissá válik.
3. C. A kimerülés szakasza. Az alkalmazkodási (adaptációs) energia kimerülhet, ha a szervezetet hosszú ideig ugyanazon stresszor hatásai érik, amelyhez már alkalmazkodott. Az alarm-reakció jelei újra és ez esetben véglegesen megjelennek, és bekövetkezik a halál. A kimerülés állapotának megnyilvánulásai meglepően hasonlítanak az alarm-reakció jelenségeihez.
4. 

A legtöbb emberi tevékenységnek e három stáció a menetrendje: először nekilendülünk a cselekvésnek, ezután a munka tempósan halad előre, majd elfáradunk.

A legtöbb bajnak hármas eredete van:

1. 1. A stresszor, az a külső ágens, amely a bajt úgy kezdeményezte, hogy közvetlenül hatott például a bőrre, vesére vagy a lélekre.
2. 2. A védelmi reakció, amelynek során a hormonok és idegingerek arra ösztönzik a szervezetet, hogy birkózzék meg a stresszorral. Testi sérülés esetében a betolakodó stresszor (mikroba, allergén, stb.) útját el lehet állni gyulladásos szövetek barikádjával. A lélekre ható stresszorok (parancs, kihívás, sértés) egy ehhez hasonló komplex indulati védekezésbe ütközhetnek, amit az „azértse!” magatartás fejez ki.
3. 3. A meghódolás mechanizmusa, amelynek keretében a hormonok és idegingerek arra ösztönzik a szervezetet, hogy ne védekezzen. A fenti példához visszatérve, ne állja el a stresszor útját gyulladásos szövetbarikáddal, ne törődjék az emocionális stresszorokkal.

Bármilyen követelménnyel találjuk magunkat szemben, viselkedésünk mindig a következő:

1. 1. kezdetben a szokatlan helyzet okozta meglepetés és félelem, riasztó reakciót vált ki;
2. 2. miután megtanultuk, hogy oldjuk meg a feladatot felesleges megrázkódtatások nélkül, akkor következik az ellenállás szakasza;
3. 3. végül energiatartalékaink elfogyása kifáradáshoz vezet, és bekövetkezik a kimerülés szakasza.

Ez a folyamat meglepően hasonló a tapasztalatlan gyerekkor bizonytalanságához, a felnőttkor szilárd ellenállóképességéhez, és az öregkorban bekövetkező végső kimerüléshez és halálhoz.

• Úgy vehetjük, hogy mindenki egy bizonyos mennyiségű adaptációs energiát kap születése pillanatában. Az öröklött tőke nem szaporítható, de fel lehet élni könnyelműen az élet stresszei ellen vívott harcban.
• Az adaptációs képességet ki lehet fejleszteni, de ez a képesség utóbb megfogyatkozik; mennyisége kimeríthető és véges.
• Kétféle adaptációs energia létezik: egyik a felszíni, amely könnyen használódik, a másik mélyebben helyeződik el és az aranyalapot jelenti. A felszíni adaptációs energia táplálása lehetséges például pihenéssel, örömöt adó tevékenységgel, sporttal, táplálkozással (stb.). A mélyben elhelyezkedő adaptációs energia viszont pótolhatatlan.
• Az élet nem más, mint a környezethez való folyamatos adaptálódás, és tudnunk kell, hogy az örökségül kapott adaptációs energia készletei végesek és pótolhatatlanok.

• A káros stressz elkerülésének legjobb módszere, ha olyan környezetet választunk magunknak, ami megfelel ízlésünknek, és olyan foglalkozást keresünk, amelyet kedvelünk és becsülünk. Csak így tudjuk elkerülni az állandó újra-alkalmazkodást, ami sok csalódással jár, és a distressz fő forrása.
• A sikeres tevékenység, bármily fáradtságos is, viszonylag kevés nyomot hagy maga után, mert stresszel ugyan jár, de distresszt alig vagy egyáltalán nem okoz, sőt az ifjúi erő üdítő érzésével tölti el még a nagyon időseket is.

Munkahelyi stresszt több, a szervezet működését jellemző sajátosság kialakíthat: munkahelyi követelmények, szervezet és munkakör jellemzői, szervezeti együttműködés, vezetési stílus, munka-magánélet egyensúlya, szervezeten belüli bizalmi légkör, erőszak és zaklatás jelenléte. Bármelyik tényező nem megfelelő működése növeli a munkatársak stressz szintjét, ezen keresztül nő a szervezeti stressz szint, ami fokozza a nem megfelelő működést, teljesítménycsökkenéshez, árbevétel csökkenéshez vezet. A megnövekedett betegállomány és fluktuáció miatt pedig a személyi jellegű költségek nőnek.

• Gyakori, hogy maga a vezető sincs tisztában az őt sújtó ártalmas stresszoraival. Nem ritka az a vezetői szemlélet, hogy a stresszre a munkavégzést kísérő, múló, lényegtelen tünetként tekint, és figyelmen kívül hagyja vagy elnyomja a stressz nyomán fellépő érzelmi-fiziológiai jeleket. „Stressz? Mi az?!” típusú – akár vezetői, akár munkavállalói vagy egyéni – gondolkodásmód komolyan veszélybe sodorja az egyén egészségét. Fájdalmasan elhanyagolt területe a magyar vállalati és vezetési kultúrának a munkavégzés körülményeiből és hozzáadódóan egyéb élethelyzetekből fakadó munkavállalókra nehezedő munkahelyi stressz kezelése, csökkentése.
• Miközben tudjuk, hogy a stresszre szükségünk van, hiszen egyrészt belső jelzőrendszer számunkra, és figyelmeztet bennünket, másrészt energia, felhajtó erő is, nem bánunk megfelelő módon, kellő tudatossággal az ártó stresszorokkal.
• Sokkal jobban kell magunkra figyelnünk, mint eddig hittük…
• Bagdy (1997) írja, hogy mindannyiunkat sújtanak, megterhelnek olyan történések, élethelyzetek, amelyeket az egyén minden esetben veszélynek minősít. Ilyen veszély például egy baleset, árvíz vagy valamilyen külső történés, ami hosszan tartó megterhelést jelent. De ilyen veszélynek tekinthetők a jelentős érzelmi veszteségekkel járó behatások, mint az állásvesztés félelme, a lecsúszástól való félelem, jövedelem csökkenés, megoldatlan családi válságok, a szeretett személy elvesztése, halála, az önbecsülésünket kikezdő megszégyenülési vagy kudarchelyzetek is. Azt is világosan kell látnunk, hogy az ún. fizikai eredetű stressz pl. tömeghatás, hőhatás, zajszennyezés és a lelki stressz hatása, következménye nem azonos, mert a stressz nagyon személyes és szubjektív.
• Egyszerűen arról van szó, hogy a stressz okozta testi-lelki következmények nem tekinthetők múló náthának.

• Dr. Máté Gábor Kanadában praktizáló orvos 2004-ben publikált könyve öt éve jelent meg Magyarországon. A könyv angol címe igen plasztikusan fejezi ki, miről is van szó: ”When the Body Says No. The Cost of Hidden Stress.” A magyar cím sem kevésbé megrázó; „A test lázadása - Ismerd meg a stresszbetegségeket”.
• A szerző az előszóban írja „…arról írok…, hogy az emberek testi egészsége nem független az érzelmeiktől és lelkiállapotuktól. Ez a tudás mai napig részét képezi a tradicionális kultúráknak, de modern orvoslás számára sajnos elveszett, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedek tudományos felfedezései maximálisan alátámasztották létjogosultságát.” Majd Selye Jánosra hivatkozva kimondja; „…az embert érő legjelentősebb stresszhatások mind érzelmi eredetűek, sőt a legnagyobb stresszt az okozza, ha mások próbálunk lenni, mint amik valójában vagyunk.” Lényegében az orvostudomány egy új területének tükrében példákon keresztül mutatja be részletesen az orvos szerző, hogy milyen módon hat egymásra a lélek és annak érzelmi tartalma és az idegrendszer, és hogy ez a kettő hogyan kapcsolódik az immunrendszerünkhöz. Ezt a tudományterületet pszichoneuroimmunológiának nevezik. Ezek a kapcsolódások, egymásra ható működések alapozzák meg az egészséget vagy ezek egyensúlytalansága a betegséget.
• Nekünk magunknak is másképpen - sokkal komplexebben és holisztikusabban - kell gondolkodnunk a bennünket érő megterhelő tényezők hatásáról!
• Törődjünk magunkkal!